Az elmúlt egy hónap történései időrendben:

Az első tüszős mandulagyulladás a gyereknél

Nem volt egy leányálom, az biztos. Szegény gyerek, sajnáltuk rendesen. Azt hittük, ha ezen túl leszünk, egy ideig nyugi lesz. Háhá. Nyilván nem lett. A mandulagyulladással kezdődött és jó egy hónapig pár napos szünetekkel egyik betegségből a másikba esett a lelkem. És persze mellette mi is a férjemmel. Az az egy szerencsénk, hogy legalább felváltva kaptuk el az ovis bacikat, nem egyszerre :) Így egy életképes ember mindig volt a családban.

Nyaralás és hiszti a szuperhotelben

Mikor kilábaltunk végre az aktuális bacikból, lefoglaltam egy családi-karácsonyi pár napos wellnessezést. Első ötletként kettecskén mentünk volna, mint tavaly, mert akkor is nagyon jól sikerült kis feltöltődés volt, míg Ádi a nagyszülőknél nyaralt. De idén bekavart a kismama szívem: egy nap arra ébredtem, hogy nem hagyhatjuk ki a buliból a gyereket. Épp túl vagyunk a beszoktatás egy részén az oviban, hát milyen dolog lenne, hogy végre vele lehetnénk felhőtlenül, nyugodtan, én meg le akarom passzolni. Volt ebben vágyakozás egy kis közös családi programra és lelkiismeretfurdalás is a sok külön töltött idő miatt. Szóval férjem támogatott, jöjjön a gyerek is. Lázasan keresni kezdtem egy gyerekbarát szállást, ahol sok-sok élmény várja majd a csemetémet, minket pedig szauna, fürdő és jó ételek. Le is foglaltam helyet egy szuper, családbarát szállodában és hogy semmi ne húzza keresztbe a számításainkat, a mandulagyulladásból kigyógyult gyereket pár napra otthon tartottam az indulás előtt :) Minden előkészítve, minden eltervezve, szuper lesz. DE. Arra nem gondoltam, ami következett: nem számoltam azzal, hogy az utazást Ádám utálni és szabotálni fogja. Hogy 3 teljes napra átkapcsol egy olyan kisördög üzemmódba, amit még sosem láttam tőle. Hogy mindennek ellen fog állni: nem akar bemenni a szobába / nem akar kijönni a szobából. Nem akar enni, nem akar játszóházba menni/nem akar játszóházból kijönni. Nem akar strandolni menni / Nem akarja a strandolást abbahagyni. És így tovább. Mindennek, értsd MINDENNEK ellenállt. Max hangerőn, üvöltve, őrjöngve, sírva, földön vergődve. Totális háború és terribletwo. Ilyet még nem láttunk tőle. Az eszközeink hatástalanok voltak. És mivel az én terhes lelkem és hormonjaim nem mindig engedték meg a higgadt reakciókat, bizony főként apára hárult a nyugtatás és tűzoltás. Én néha inkább elmenekültem a helyszínről, mielőtt olyat tettem volna, amit magam is megbánok :) Azért mindent összevetve volt fejenként pár óra nyugodt percünk is és amikor épp elcsitultak a hullámok, nagyon jól szórakoztunk, jó volt együtt. De Ádámmal teljes egyetértésben megbeszéltük, hogy legközelebb ő megy a mamiékhoz, mi kettesben wellnesselni :)

Hányós-hasmenős

A wellness megkoronázása az utolsó este volt, amikor én teljes eszköztelenségem és tehetetlenségem okán kissé kiborulva fél órácskát bőgtem a fürdőben, majd mikor megnyugodtam és visszamentem a szobába, Ádám alvásból felriadva telehányta az ágyát. Na ez a hirtelen jött mozzanat minden rosszat, kétséget azonnal törölt és átkapcsoltunk szerető-aggódó szülő üzemmódba. Ágyneműk mentése, gyerek rendbetevése, megnyugtatása, majd míg a gyerek tovább aludt, hajnalig ébrenalvás, figyelve minden rezdülését, agyalva, hogy mi jön még... Szerencsére semmi nem jött. Legalábbis szájon ki. Másnap egy vidám, csak kissé kókadt gyereket kaptunk, aki felhőtlenül boldog volt, hogy végre hazamehet. Kisördög eltűnt, kisangyal visszajött. Otthon volt még egy kis hasmenés és Ádi le is tudta a vélhetően a babapancsolóban összeszedett szuper vírust. No de pár nap múltán jöttem én: Nem úsztam meg egy hányással, nem ám. 24 órán át 2 korty víz is átment rajtam. Egy idő után úgy döntöttem, inkább nem eszem és iszom semmit, a baba úgyis el van még látva a wellnessen összekajált plusz két kilónyi tartalék élelemmel :D Hát így indultunk neki az ünnepeknek.

5 napig lázas, laza karácsonyos

Miután mindenki rendbejött, még volt pár nap hátra a téli szünet előtt az oviból, ezért elvittük arra a 2-3 napra. Hát nem kellett volna. Arra éppen elég volt, hogy onnan is hazahozzon egy karácsonyi ajándékot: valamilyen ismeretlen eredetű, megmagyarázhatatlan vírust, aminek köszönhetően a fiam szenteste délutánjától kezdve 5 teljes napon át lázas volt. Lázcsillapító nélkül/hatás lejárása után pillanatok alatt 39 fölött. Mindemellett semmi tünet. Csak egy kis takony. A férjem is beleesett a dologba, bár szerencsére rajta nem jött ki olyan durván. Az oviscsoport fele hasonló tünetekkel kidőlt, így az ünnepek alatt végig ment a szülők közt a Facebook-forródrót, hogy ki hogy áll a betegséggel. A vírusnak köszönhetően lemondtunk minden családi/baráti találkozót, így semmit csinálva, lazulva, olvasgatva, különösebb teendő nélkül, szűk családi körben töltöttük az év utolsó hetét. Aminek valljuk be, azért megvolt a maga bája, ha már így alakult :) Persze a végére igencsak elegem lett a betegségekből.

Itthon maradós, újra együtt mulatós, sétálós, kommandózós, barátkozós

A 3 heti szenvedés után amikor a háziorvos a visszarendelésen azt javasolta, még egy hetet tartsuk otthon a gyereket, hogy felerősödjön újra, nem tiltakoztam. És nem bántam meg. A hét végére Ádám újra a régi, semmi orrfolyás, semmi gyengeség, vidám, stramm gyerek. Kiélveztük az együtt töltött hetet, bár azért így a vége felé kezdek kicsit elfáradni, terhesen kevéssé bírom már a tempóját :) Újra nagyokat sétáltunk, játszótereztünk, Ádám motorozott, kommandózott, tanult esni, vetődni, gurulni. Nevettünk, bohóckodtunk, havat néztünk, hógolyóztunk. Olyan volt, mint régen, mikor a hétköznapokban csak mi ketten voltunk. Megint éreztem a kettőnk közti szoros köteléket. 

Meghatódós babafotós, 21 hetes UH-os

És hogy legyen szó egy kicsit Öcsikéről is (aki még mindig nevenincs, így egyelőre 'öcsike'). Túl vagyunk a 20 hetes ultrahangon, minden rendben van vele, hála az égnek. Én is jól vagyok, van energiám, nincsenek fájdalmak, nincs vérzés. És a 18. hét óta sokkal szorosabb a kapcsolatunk is, mert azóta érzem a mozgását (pár héttel előbb, mint Ádámot anno). Ő inkább lejjebb mocorog, Ádi mindig a tüdőmet támadta, öcsi inkább a húgyhólyagomon szeret táncolni. Ugyanúgy, mint a bátyó, ő is rendre jobb oldalon dudorodik ki, mint egy kis gombóc, ha simogatom, a tenyerem alá koncentrálja magát, imádom :) És már játszani is tudunk, esténként, fél 11-11 közt, mikor a legaktívabb, kopogtatok neki és ő lelkesen visszakopog. A legszebb dolog pedig, hogy láthattuk Őt: a 20 hetes UH-n az orvosnak sikerült róla egy igen jó képet készítenie, amin nekem már egyértelműen látszanak a vonásai és amire akármikor ránézek, rettentően meghatódok. Látom, érzem a fotón az én legkisebb fiamat. 

Végre havazós kismama jógás

A kettőnk közti kapcsolatot erősítendő és azért, hogy a hétköznapok rohanásában kicsit magamra is figyelhessek, most, hogy nincs már semmi bajom, végre újra elkezdtem jógázni. Ádámmal is jógáztam, nagyon szerettem és már hiányzott egy kis irányított mozgás, plusz éreztem, hogy erősítenem kell az izmaimat, mert a hasam kezd egyre nagyobb méreteket ölteni :) Szóval elmentem tegnap kismama jógára és szuper jó volt. Másfél óra nyugalom, béke, csak én és a kisöcsi. A hangulat tetőzéseként akkor kezdett el idén télen először esni... csodaszép élmény volt a halk zenére és a hózáporra figyelni és közben kapcsolatba lépni a kiscsávónkkal. Itthon Ádámnak is megmutattam a jógát, nagyon cuki volt, velem együtt próbálta utánozni a gyakorlatokat, néha megunta és bohóckodott, nagyon jót mulattunk :D

Ádám és a baba - kapcsolatbalépős, menekülős

Már nem csak én, a család többi tagja is kapcsolatba tud lépni a babával.A férjem is érzi a 20. hét óta a mocorgást. Ádi még nem, mert nem volt eddig türelme elegendő ideig a kezét a hasamon nyugtatnia, de ami késik, nem múlik. Ennek ellenére jelenleg imádja a kisöccsét. Minden reggel puszit ad a hasamra és köszönti öcsit is. Már most megosztaná vele az enni/innivalóját. Beszél hozzá, mesél neki, kopogtat és mindenkinek lelkesen meséli, hogy ki lesz, mikor születik, stb. A legutóbbi közös akciójuk után percekig nevettem, annyira cukik voltak: Ádám gondolta, felébreszti Öcsit és közelhajolva a hasam bal oldalához ízes, hangos, boldog éneklésbe kezdett. Öcsi pedig, aki egészen addig rejtőzött valahol hullámzó hasam fedezékében, pillanatokon belül átkoncentrálta magát a jobb oldalamra, mint aki veszettül menekül az "érik a szőlő" elől :D A jelenet számos jövőbeni vicces jelenetet vetített előre a képzeletemben :)))